1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Top 12 kalóriaégető sportág

altRengetegen vannak, akik elsősorban a jobb külső vagy fogyás reményében teszik le a voksukat valamelyik sportág mellett. Íme, a lista, melyből kiderül, melyik mozgásformával, mennyit égethetünk.

12. Swingelés: bár a lista utolsó helyét foglalja el, mindenképpen egy nagyon izgalmas és hatásos tevékenységről beszélünk, melynél észre sem vesszük, hogy már elrepült fél óra és vele együtt 180 kalória.

11. Jégkorcsolya: szakértők szerint a korizás a futással állítható párhuzamba, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a jégen történő siklás kevésbé viseli meg ízületeinket, illetve a szárazföldi kocogáshoz képest kicsit kevesebb, félóránként 250 kalória elhagyásához vezethet.

10. Síelés: az időjárást elnézve még egyáltalán nem késő a léceken történő mozgás elsajátításához hozzákezdeni. Sőt, állítólag már maga az is, hogy kint tartózkodunk a hidegben, jót tesz az anyagcserének, hát még ha ezt némi mozgással megturbózzuk. Az eredmény nem más, mint 270 kalória mínusz a mínuszokban.

9. Tenisz: a fürgeséget, gyors reakcióidőt és erőt megkövetelő sportnak köszönhetően akár 250-300 kalóriának is búcsút inthetünk 30 percnyi ütögetéssel.

8. Evezés: az egyhelyben ülés látszatával ellentétben, egy kis evezéssel nagyjából az egész testünket átmozgathatjuk. A lapátolás ugyanis nem csak a vállat és a bicepszet, de még a combokat is erősíti. Félóra végeztével pedig nem csak fölös energiáinktól, de 280 kalóriától is megszabadulhatunk. (Szóval nem véletlenül találták fel az evezőpadot.)

7. Kosárlabda: ez az a játék, mely nem csak rugalmasabbá, ügyesebbé és kitartóbbá tesz, de olyan 280-290 kalória elégetését is elősegíti.

6. Raketball: egy kis ütögetésnek köszönhetően - az el nem hanyagolható bemelegítést követően - 30 perc leforgása alatt nagyjából 300 kalóriát tudunk elégetni.

5. Boksz: ha már némi előképzettséggel a birtokunkban komolyan beállhatunk a ringbe nem csak az ellenfél, de akár 320 kalória felett is győzelmet arathatunk.

4. Kerékpározás: a kiváló kardió edzésnek is betudható sport - természetesen az elért és fenntartott sebességtől függően - 300-400 kalória elégetésére is alkalmas és bár a combot és a vádlit tökéletesen erősíti, a felsőtest megmozgatására érdemes még valamilyen kiegészítő tevékenységet választani.

3. Úszás: a dobogó harmadik fokára felkerült úszással fél óránként 360 kalória hátrahagyása is lehetővé válik, persze az égetés mértékét nagyban befolyásolja kar - és lábtempónk intenzitása.

2. Sziklamászás: a listán ezüstéremmel büszkélkedhető viszonylag intenzív mászás, amellett hogy növeli erőnket, rugalmasságunkat és kitartásunkat fél óra elteltével 370 kalória elégetéséhez is hozzásegíthet.

1. Futás: a lista csúcsán az egyik leghatásosabb kalóriaégető tevékenység, a futás helyezkedik el. 30 percnyi kocogást követően nagyjából 450 kalória mínuszra számíthatunk. Persze ennek érdekében egy bizonyos sebességet el kell érnünk (szakértők szerint az eredményhez 8 percenként 1 mérföldet, azaz 1,6 km-t kellene megtennünk).

Természetesen a sérülések elkerülése érdekében minden sportágnál fontos a bemelegítés, a megfelelő felszerelés és a számunkra még kényelmes tempó megtartása.

A kalória szám, minden sportág esetében félóra mozgás esetére értendő.

Forrás: health.howstuffworks.com

Címkék:     kalóriaégető sportág      fogyás      futás      úszás      biciklizés      boksz      kalória      tenisz      sport      edző      edzőválasztó

Tartalom

Partnereink